Login
Ultimate tagságról Videos My events Presenters For presenters Contact

Protechtor CIO Navigátor 2025 - Ismerd meg, hogyan látják az IT piac trendjeit, kihívásait a magyar közép- és nagyvállalatok IT vezetői.

Letöltöm ×
Protechtor presenter - Tarcai Norbert
<< Back

Tarcai Norbert

Co-Founder & CTO @ Ephemersys

Az ELTE fizika szakján tanultam, majd az ELTE Biofizika Tanszéken dolgoztam kutatóként pár évet. Ezt követően fordultam az űripar fele, egy magyar cégnél dolgoztam CubeSat fejlesztéseken, ahol a misszó tevezésért voltam felelős. Majd egy pénzügyi multinál tett kitérő utan mondhatni szinte egyenes út vezetett a saját start-up alapítása fele. 2020 közepén szintés űripar iránt elkötelezett ismerőseimmel alapítottuk meg az Epemersyst, ahol a termék fejlesztésért és az alkalmazott technológiákért vagyok felelős. Az űr iránti érdeklődésem kis korom óta megvan, 14 éves koromtól alamtör csillagászkodtam is, aminek köszönketően viszonylag korán megismerkedtem az égi mechnikával, bár akkor még nem is gondoltam, hogy az akkor még hobbimként űzött tevékenységemet majd a munkámban is hasznát veszem.


Powered by


Follow us

2020© Protechtor

Terms of UseImpressumContact