Digitális ipari megoldások: az AR/VR ipari alkalmazása | Publikus

Feltöltés dátuma : 2021. november 08.

Ipari megoldások Foxconn Aerinx AR MR Online Jövő Kerekasztal Tapasztalatok VR Digitalizáció

Bár a technológia már kiforrottnak mondható, a AR/VR megoldások és eszközök használata az ipari körülmények között még mindig messze van a mindennapostól, inkább csak az innovatív szereplők vezették be eddig a technológiát. Ilyenek a kerekasztalunk partnerei is: a világ egyik vezető elektronikai gyártással foglalkozó vállalata, a Foxconn, és a repülőgépipar számára fejlesztő hazai alapítású AerinX, akik tudatosan választottak és fejlesztenek a területre.

A beszélgetés során többek között olyan kérdéseket járunk körül, mint:

  • Milyen potenciállal bír az AR/AR ipari felhasználása?
  • Miben jelent a Foxconn és az AerinX számára versenyelőnyt az AR/VR eszközök használata?
  • Mire használják a technológiát?
  • Hogyan kezdtek bele a fejlesztésbe és bevezetésbe?
  • Milyen tapasztalatokat gyűjtöttek?
  • Mik a további tervek?

Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

 

Transcript

Laczkó Gábor: – Szeretettel köszöntünk mindenkit! Én Laczkó Gábor vagyok, és a mai eseményünk kapcsán a digitális ipari megoldásokról fogunk beszélgetni, azon belül is AR és MR területről főleg. Szeretettel köszöntöm a két meghívott vendégünket is, Wéber Zoltánt és Németh Gábort. Zoli, megtisztelsz minket azzal, hogy megkezded a bemutatkozást és mesélsz magadról egy kicsit, illetve rólatok, hogy mit csináltok, hogy csináljátok?

Wéber Zoltán: Igen. Üdvözlök én is mindenkit, köszönöm a szót. Én Wéber Zoltán vagyok, és én vagyok az AIRINX-nek a fejlesztésvezetője. Az AIRINX egy magyar startup, körülbelül 6 éve kezdtünk el magán ezen az egész projekten dolgozni, nagyjából 3 éve építjük effektíve a céget is. Mára oda jutottunk, hogy van egy működőkész megoldásunk, és nagyjából 30 embert foglalkoztatunk, ebből 20 ember az, aki kimondottan az IT oldalon dolgozik. Ezt a közel 20 fős csapatot vezetem én. Maga a cég és a projekt meg a megoldás, az kimondottan egy augmented reality, vagy még pontosabban mixed reality megoldásra lett felépítve, aminek a lényege az, hogy a repülőgép inspekciójába próbálunk segíteni egy okosszemüveges megoldással. A repülőgépeken található külső felület, gyakorlatilag karosszériasérülések karbantartásáról van szó, ami jelenleg egy nagyon nehézkes, manuális, időigényes és hibákkal teli folyamat, ahol tipikusan papírt használnak, sok esetben vonalzóval, tolómérővel mérnek, és papíron dokumentálnak nagyon sok mindent. Itt az egyik fő kihívás az, hogy nagyon nagy 40-50-60 méteres testekről, repülőgépekről van szó. Amikor itt egy sérülést le kell dokumentálni, akkor nem triviális megmondani, hogy a sérülés hol van, mert mindenféle szerkezeti elemekhez kell viszonyítani ezeknek a sérüléseknek a helyét. És mondjuk egy A320-as gépen hosszanti irányba körülbelül 90 ilyen szerkezeti elem van, keresztirányba is nagyjából 90, a keresztmetszet kerülete mentén. Mi erre egy olyan megoldást képzeltünk el és valósítottunk meg, ami  háromdimenziós sztereoszkópikus okosszemüvegekkel, jelenleg HoloLens 2-vel dolgozik, és ezt az egész problémát, meg az egész folyamatot gyakorlatilag modernizálja, és digitális eszközökkel támogatja. A megoldásunknak a lényege nagyon röviden az, hogy mi elkészítettünk háromdimenziós repülőgépmodelleket, amit kénytelen-kelletlen házon belül kellett kifejleszteni, 3D modellező kollégák segítségével. Mert a nagy gyártók, Airbus, Boeing ezeket a modelleket nem biztosítják, nem lehet még megvásárolni sem, abszolút ipari titokként kezelik őket. Mi ezeket a megépített modelleket, amiket mindenféle technikai dokumentációk alapján csináltunk, ezeket gyakorlatilag odavetítjük, elhelyezzük a virtuális térben ezt a valós objektumot, és utána ezeknek a virtuális repülőgépeknek a textúráját manipuláljuk. Ennek segítségével tudunk szerkezeti elemeket, úgynevezett törzskereteket sorszámmal megjeleníteni, ami már önmagában is nagy segítség a mérnököknek, illetve nagyon könnyen lehet sérüléseket regisztrálni, a meglévő sérülések adatait megnézni, és az egész egy 3D-s térbe helyeződik el. Tehát a jelenlegi folyamathoz képest, ahol egy kinyomtatott Excel tábla alapján próbálják bogarászni, hogy akkor most melyik sérülés hol is van, és azt felülvizsgálni, ehelyett nálunk az összes sérülés meg van jelölve magán a gép felületén. Ehhez egy csomó minden más funkció is tartozik, de dióhéjban ez a terméknek a koncepciója. Tehát mi egy klasszikus startup vagyunk, világpiacra célozva, venture capital, tehát kockázati tőkealapból finanszíroztuk az eddigi működésünket. Jelenleg van egy ügyfelünk Magyarországon, Budapesten az Aeroplex személyében, aki az egyetlen magyar repülőgépkarbantartó cég. Van egy közel-keleti ügyfelünk, illetve van egy új ügyfelünk Észtországban. Most is innen jelentkezem be egyébként Észországból, ahová pont tegnap érkeztünk meg ennél az új partnerünknél bevezetni a megoldásunkat. Dióhéjban ennyi, aztán majd úgyis kérdezel, meg megyünk tovább mindenféle irányba.

Laczkó Gábor: – Így van. Jön a többi. Köszi, Zoli. Gábor, megteszed, hogy te is bemutatod magatokat, magadat?

Németh Gábor: Sziasztok, én Németh Gábor vagyok, a Foxconn-nál dolgozom Magyarországon a komáromi telephelyen, a komáromi gyáregységben. A Foxconn-ról azt kel tudni, hogy a világ legnagyobb elektronikai bérgyártó vállalkozása, elég erős és aktív globális jelenléttel. Nagyjából 200.000.000.000 dollár körüli éves árbevétellel, és több mint 1.000.000 munkavállalóval szerte a világon. Szóval egy eléggé nagy, és nagy tudású és képességű csoportot összefoglaló vállalatról van szó, ezért külön is megtisztelő, hogy itt a komáromi egységet képviselhetem. Én vagyok az egyik üzletágvezető, ami azt jelenti, hogy a gyárban előállított termékek teljes értékteremtési folyamatát igyekszem koordinálni, illetve az operációs vezető is én vagyok a gyárban. Úgyhogy mint olyan személy, az innováció és az innovációval kapcsolatos kérdéscsoportok is zömében nálam futnak össze. Amiért pedig engem meghívtatok erre a beszélgetésre, az valószínűleg az augmented realitybe fektetett energiáinkkal kapcsolatos téma. Nagyon büszkén merem mondani, hogy ötletgazdájaként most már nagyjából túl 2-2 és fél év fejlesztésen szép tapasztalatokról tudok majd később mesélni. Azt gondolom, hogy biztosan van már közöttünk olyan, akinek volt szerencséje is látni egy-két megoldásunkat, úgyhogy örülök, hogy itt lehetek ebben az izgalmas beszélgetésben.

Laczkó Gábor: – Szuper, nagyon köszönöm nektek a felvezetést. Még egy kis technikai információ, hogy akinek kérdése lenne, az nyugodtan tegye fel a Q&A szekcióban, és a végén próbálunk időt szakítani arra, hogy ezt meg is válaszoljuk. Azt gondolom, csapjunk is bele a témába. Ha egy kicsit globálisabb témakörrel lehetne kezdeni, akkor mit láttok, mi a meglátásotok, globálisan az AR/MR területeket vizsgálva, milyen potenciállal bír ez a terület wordwide szinten? Hol tartunk most? Mennyire aknáztuk ki? Tudom, hogy még kevésbé, tehát hogy ez egy triviális dolog. De mik a véleményeitek, meglátásaitok?

Wéber Zoltán: Az első, amit szeretnék leszögezni ezzel kapcsolatban, hogy mi milyen helyzetben vagyunk, mint AIRINX, meg én, mint az AIRINX-nek a fejlesztésvezetője. Egyfelől azt gondolom, hogy a VR, meg AR, vagy a mixed reality, néha így összemosódnak. Az augmented reality az én olvasatomban, az én megértésemben inkább a telefonos, tabletes megoldások, mint például a Pokémon GO, meg hasonlók, amit mindenki el tud képzelni. A mixed reality, amivel mi foglalkozunk, az meg kimondottan a 3D-s glassok világa, ami azért egy más szint. Mi ebben mozgunk, és kimondottan a kezdetektől fogva egy olyan céget, meg egy olyan megoldást hoztunk létre, hogy megláttuk ezt a problémát, és megálmodtuk, hogy ezt ilyen módon lehetne kezelni és modernizálni. Ezért mi nagyon más helyzetben vagyunk, és nagyon más stratégiával dolgozunk, mint egy software consulting cég, aki mondjuk belefolyik az augmented reality, virtual reality vagy mixed reality világába, akiknek ott úgy néz ki a stratégia, meg az üzleti modell, hogy egy technológiai tudás felhalmozódik. Utána keresni kell azokat a use case-eket, lehetőségeket, ahol ezt fel lehet használni, hasznosítani lehet, ahol projekteket lehet megvalósítani, meg a kompetenciát eladni. Ezzel szemben nekünk, a stratégiánknak az a lényege, hogy fókuszáljunk erre a problémára, erre a termékre, erre a megoldásra. Úton-útfélen belebotlunk mi is egyéb use case-ekbe, és vannak is terveink majd elmozdulni ilyen-olyan irányba a megépített megoldás, és az itt felhalmozódott tudás alapján. De nekünk kimondottan veszélyes, ha idejekorán elkalandozunk. Tehát nekem, nekünk nem feltétlenül van olyan kiterjedt rálátásunk arra, hogy mi zajlik ezen a piacon, de ötletek, vélemények meg tapasztalatok ennek ellenére is vannak. A VR meg az MR között egy nagyon fontos különbség, hogy mixed reality szemüveg nagyon kevés van. Tehát, hogy a potenciál, a várakozás nagyon nagy, de szerintem picit ez is hasonlítható az önvezető autóhoz, hogy mondjuk 5 éve mást jósoltak mára, mint ami megvalósult. Szerintem lassabban megy ez előre. A virtual reality egy picit más szerintem. Ott úton-útfélen jelennek meg új eszközök, új megoldások. Hardverileg meg szoftverileg is egy könnyebb világ. A mixed realityben azért van sok olyan kihívás, ami nehézzé teszi. Ugye a hardverrel, ahol meg kell oldani azt, hogy az a virtuális világ, amit prezentál a szemüveg, az stabil maradjon. A virtual realityben az, hogy a user elfordul balra, utána visszafordul, és mondjuk 2 fokkal odébbment a világ, az nemcsak, hogy senkit nem zavar, de mégcsak fel sem tűnik. Ezzel szemben a mixed realityben, hogyha lerakok valamit valahova, elfordulok, visszajövök és 2 centivel arrébb van, akkor lehet, hogy kiheréltem az egészet, és nem működik. Továbbá sokkal könnyebb egy olyan kijelzőt megépíteni, ami csak egy kijelző, és azt látom, hogy kép. Míg a virtuális valóságban ezzel szemben átlátszó lencsékről beszélünk, ami sokkal nagyobb kihívás. Nem véletlen, hogy a Microsoftnak is mennyi pénzébe, és hány évébe került, amire egy épkézláb eszközt össze tudott rakni. És gyakorlatilag, aki ténylegesen ott van a piacon, az a Microsoft a HoloLens 1-gyel, meg most már a HoloLens 2-vel. A mi megoldásunkhoz jelenleg a HoloLens 2 amit használunk, és nincs is más a láthatáron, ami kézzel fogható közelségben lenne. Ettől függetlenül egészen biztosan fognak megjelenni eszközök, de ez még nem történt meg. És akkor még nem beszélünk ezeknek az eszközöknek az áráról, ami most körülbelül 3-4-5.000 dollár körül mozog, ami azért eléggé bekorlátozza a use case-eket, hogy mik azok a use case-ek, ahol ez a hardverbefektetés meg tud térülni. Ettől függetlenül azt látjuk, hogy van sok use case, ami működőképes, csak így a legtipikusabbak, amik fel szoktak merülni, az az oktatás, mondjuk engineereket oktatni valamilyen művelet elvégzésére, ami viszonylag egyszerűen implementálható, sokkal nagyobb hatékonysággal lehet átadni tudást. A másik a remote assistance, ami fel szokott jönni, illetve azok a digital twin technológiák, amiket mi is csinálunk. Ami arról szól, hogy a valós valamire rávetítjük annak a digitális változatát, és akkor össze lehet hasonlítani, hogy hol vannak eltérések, mit hogyan kell csinálni, minek hogyan kellene kinéznie.

Németh Gábor: Én ennél egy rövidebb választ adnék a kérdésedre, én azt mondom, hogy nem tart sehol. Válasszuk ketté. A HoloLens 2 elsősorban nem feltétlenül ipari felhasználásra született, bár nagyon szeretné a Microsoft, ha arra lenne. De mégis, ha megnézed az App Store-ját, inkább home entertainment jellegű szoftvereket találsz benne. Mi gyár lévén úgy jövünk be a képbe, hogy jó sok évvel ezelőtt óta szerettünk volna valamiféle okosszemüveges megoldást használni a gyárban, valamiféle okosszemüveggel. És itt a valamifélén van a hangsúly. Itt összekapcsolnám a digitális trendeket, hiszen mindamellett nagyon aktívan és hevesen Ipar 4.0-ról beszélünk és borzasztóan felturbózott digitalizációról. Adódik a kérdés, ha tényleg 4. ipari forradalom van, akkor hol vannak ezek a fajta kiterjesztett valóság, mixed reality megoldások. Én a VR-t nem venném bele, mert a VR klasszikusan home entertainment, tehát azt ipari környezetben nem tudod felhasználni, és nem is tanácsos, balesetveszélyes, hiszen nem látja a felhasználó a közvetlen környezetét. Ezzel szemben mi is egyébként a HoloLensnél álltunk meg, a HoloLens 2-nél kapcsolódtunk be a mi ötletarzenálunkkal, ugyanis ez az eszköz már alkalmasnak tűnt arra, hogy valahány órát viseld is, valamennyit kibír az akkumulátora is, és egyébként interakcióra kiválóan megfelel, átlátsz a lencsén, ahogy azt Zoltán az előbb tökéletesen elmesélte. Nem tudom, hogy a hallgatóságban hányan fogtak a kezükbe ilyen eszközt, de ez egy fontos dolog, hogy ez egy felhajtható lencsével rendelkező számítógép, ami viselhető az ember fején gyakorlatilag. A válaszom az volt, hogy nincs. Az én tapasztalatom szerint szerte a világon ipari megoldások után kutatva az volt a konklúziónk, hogy nincs, és nem is az volt a legaggasztóbb hogy nincs app az App Store-ban, hanem, hogy nincs ötlet. Én azt tapasztalom, hogy nagyjából kezd beindulni ez a piac, ez a szegmens, hogyha valaki képes megfogalmazni azt, hogy mit szeretne, hogy mit szeretne megoldani, akkor elkezd kutatni megoldások, vagy megoldásokat hozni képes emberek, vállalkozások után. Ezért különösen érdekes Zoltánéknak a célmegoldása, ami egy tök jól felismert niche-re igyekszik betörni. Felmérték, hogy van olyan megfelelően nagy, a repülőgépről mondhatjuk hogy ipari eszköz, mert valójában az, ami mellé egy digital twint rakva össze lehet hasonlítani a valósággal a lekreált modellnek az állapotát. Valami ilyesmiről van szó, ha jól értettem. Mi az egész gyárat felhasználtuk, mint egy nagy játszóteret. Egy ilyen nagy gyárban az a jó, hogy tele van belső logisztikával. Például raktározással, termelési folyamatokkal, és még ennél is komplexebb területekkel. És az a válaszom, hogy nem volt olyan beszállító, aki polcról leemelhető dobozos megoldást képes lett volna hozni. Most nem mennék bele ezekbe, majd bele tudunk menni szerintem később.

Laczkó Gábor: – Ami így megütötte a fülemet, hogy nyilván ezt azért lehet tudni, meg lehet hallani, hogy a Microsoft beleszállt a HoloLens fejlesztésébe. Egyébként miért megy ennyire lassan ez a fejlesztés hardver szempontból? Ennyire innovációigényes, ennyire költségigényes, ennyire összetett? Miért nincs több szállító most?

Németh Gábor: Én nem vagyok képben a HoloLensnek a belső tartalmának az előállítási komplexitásával, bár sok különböző elektronikai kütyü előállításában részt vettem már, például számítógépek, szerverek. A Microsoft Cloud hardverének a gyártási folyamatát egészen jól ismerem, ez azért más. Szerintem eléggé költséges. Ezt ugye a hardver is alátámasztja, úgyhogy gondolom a piacra belépési küszöb meglehetősen magasan van. Ráadásul én amennyire ismerem ezt az eszközt, a user experience-em azt diktálja, hogy az egy nagyon-nagyon bonyolult és komplex dolog, hogy sikerüljön térben oda elhelyezni a 3D modelleket, hogy az fusson a világgal. Persze később már szoftverfejlesztői képesség, hogy ne is mozduljon el egymástól, ha elfordulunk. Ez egy bonyolult dolog. Ez azért nem az, mint amikor egy tabletet felemelünk – a Pokémon GO példája pont elhangzott – ez egy bonyolult dolog.

Wéber Zoltán: Ehhez én sem értek mélyebben, de amit én tudok róla, illetve azon keresztül is, hogy nekünk a csapatunkban a kezdetektől fogva van egy Microsoft MVP státuszú kollega, akinek elég közeli, meg bennfentes információi is vannak sokszor Microsoft berkekből, mi történik, mi látható, és hamarabb kezébe kerülnek eszközök, megoldások. Én három fő kihívást ismerek. Az egyik a kijelző, ami egyébként a HoloLens 2-nél még mindig nagyon gyatra, gyakran elszíneződik. Nagyon nehéz olyan pici, átlátszó, de nagy felbontású kijelzőt csinálni, ami ráadásul nem szívja le az akksit fél óra alatt. Ez az egyik szűk keresztmetszet. A másik, ahogy Gábor mondta, az úgynevezett tracking, hogy minden ott maradjon, ahol van. Ugye itt nagyon sok szenzornak az inputját kell szintetizálni hardveresen meg szoftveresen, ami egy óriási kihívás, kamerák, mélységszenzor, infra, meg minden. Nem értek hozzá olyan nagyon, de hogy ez egy nagyon komoly matematikai, meg hardveres, meg mindenféle probléma. És a harmadik meg az, hogy ez az egész ne egy 6 kilós sisak legyen az ember fején, hanem mondjuk egy fél kilós, valahogy kinéző és viselhető, jó súlyeloszlású valami. És még legyen képes 3-4 órát menni egy töltéssel. És ez így összesen, ez egy nagyon-nagyon nehéz probléma, irgalmatlanul magas belépési küszöbbel a piacra. Tehát ezt látjuk, meg ezt mutatja a tapasztalat is, hogy nem megy ez olyan könnyen.

Németh Gábor: A komplexitásához annyit én még hozzáfűznék, hogy segítsük elképzelni, ha egy térbe két HoloLenst beraksz, megfelelő szoftveres kódolás után, ezek a HoloLensek képesek az egymáshoz való elmozdulásukat érzékelni. Tehát majd jön a következő platformja a Microsoftnak, a Mesh, az már pont arról a kollaborációról fog szólni, hogy ugyanazt a digital twint, azt az ikerpárt fogjuk egyszerre ketten nézni, tehát tisztában lesz az eszköz egymás pozíciójával. Először is, amit most látunk belőle, az még messze nem használja ki ennek a hardvernek a képességeit, ez a szent meggyőződésem. Másfelől pedig szerintem kicsit az az állapot állt elő, hogy messze túllőttek a hardveren azért, hogy az előre nem látott felhasználási formáit majd hosszú ideig tudja támogatni, mire ki tudnak jönni a következővel. Azért most én úgy érzékelem – egyébként ez tök jó, és amit mondott Zoltán, az nagyon fontos –, hogy itt a Microsoft jelenléte az elengedhetetlen. Nekünk Komáromban nagy szerencsénk van, mert együtt dolgozunk egyébként is a Microsofttal más ügyben, viszont ahogy számukra nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon sok energiát fektettünk bele a mixed reality applikációink fejlesztésébe, elkezdtünk bizonyos témákban együtt gondolkodni, és a hardverfejlesztő csapatuk nagyon gyorsan mögéáll a témáknak. Kaptunk egy jó kérdést a chatben.

Laczkó Gábor: – A kérdés az az, hogy: miért nincs ötlet? Ahhoz költséggel még nem kéne számolni, engem pont az lep meg legjobban, amit az előbb elmondtál, hogy ötlet nincs.

Németh Gábor: Egyébként is nekem címezték, mert én mondtam, hogy nincs ötlet. Azért mondom ezt, mert egy olyan eszközzel állunk szemben, amit az emberek döntő többsége nem ismer, az ipar jelentős része nem ismer. Én azt szoktam mondani, hogy majd akkor lesz ötlete mindenkinek ezzel kapcsolatban, ha volt szerencséje kipróbálni, ha egyszer bele tudott helyezkedni abba a kiterjesztett térbe, vagy abba a kevert valóságba, ahol valamiféle problémakört felvetünk, vagy igyekszünk megoldani, mert ez az egész mégiscsak arról szól. És én itt tényleg túlmennék az otthoni Barbie baba hajának újraszínező applikáción. Hogyha ipari környezetbe lépünk, és megpróbálunk valós problémát megoldani, mert nekem mindig az volt a véleményem, és ez motivál, hogy mindig azokat a megoldásokat szeretem a gyárban, amiket az emberek használnak, amiért a kollégáim nyúlnak. Ha nincs ott a HoloLens, akkor ő úgy érzi, hogy nehezebben tud nélküle boldogulni és szüksége van rá, akkor jó applikációt csináltunk. Ha olyan kiterjesztett valóság applikációink lesznek, ami egyébként érdekes, meg tök jó, de az újdonság elmúltával később porosodni fog a polcon, akkor zsákutcába kerültünk. Nekünk is kellett ez a két év tapasztalat, hogy rájöjjünk, hogy ezen belül mi az az irány. Elkezdtük először a műveleti utasítás mixed realitybe való átültetésével a munkát. Azt gondoltuk, hogy ez egy nagyon jópofa dolog lesz, hogyha jelen pillanatban PDF-ben vagy PowerPointban monitoron futó összeszerelési utasítás összeállításokból készítünk egy kiterjesztett valóságban működőt. Azaz a kolléga fején a HoloLens lesz, és mutatja neki, hogy melyik alkatrészt kell megfogni, hova kell tenni, stb. Utána kiderült, hogy ez nem ilyen egyszerű, mert a műveleti utasításoknak az a sajátossága, hogy megtanulható, tehát néhány alkalom után nem nagyon van rá szükség. Úgyhogy rájöttünk, hogy ezt el kell tenni a tréningoldalra, hogy amikor új kollégákat toborzunk, akkor ez lehet az onboarding process első lépése. De a vizualizációban aztán nyertünk sokat, és a gyárnak más területén rájöttünk, hogy tényleg lehet olyan dolgot csinálni, ami nélkül nehezebb az élet. És ezért mondtam, hogy nincs ötlet, mert amíg nem vezetett valaki Forma 1-es autót, addig nem tudja elképzelni, hogy hány G hat a kanyarba padlógázon. Tehát lesz ötlet, ha mindenki valamennyire bele tud kóstolni.

Wéber Zoltán: Én ehhez annyit fűznék hozzá, hogy én is egyetértek azzal, hogy ez még gyerekcipőben jár, és még csak keresi a világ a benne rejlő potenciált. Nekem annyiban más picit a tapasztalatom bizonyos szempontból, hogy mi itt az évek alatt rengeteg sok embernek, cégnek demóztunk, befektetőknek, partnereknek, leendő ügyfeleknek, már ügyfeleknek, és a legtöbb esetben – sokszáz emberről beszélünk – olyan embereknek, akiknek ekkor volt először a fején ilyen szemüveg. És tényleg ez szokott történni, amire céloztál itt Gábor, hogy ilyenkor aztán megindul a fantázia, és megindulnak az ötletek, hogy akkor ezt még itt is tudnánk hasznosítani, meg ott, meg amikor a repülőgépeket átfestjük, de jó lenne ott is, meg remote assistance. Nagyon sok ötlet van.

Laczkó Gábor: – Onnantól fogva, hogy rájuk kerül a szemüveg.

Wéber Zoltán: Igen, és látják a mi megoldásunkat, ami sok mindent tud, tud sokféle funkciót. Akkor megindul a fantázia egy konkrét iparágon belül, hogy át lehetne ültetni ebbe, meg abba az iparágba, ami ugye a befektetőknek a kedvenc gondolkodásmódja, hogy hogyan lehetne még potenciált megvalósítani ebből a termékből. Jönnek azért ötletek, ritkán találkozunk mi is a piacon kész megoldásokkal, de azért ilyenek is vannak. Építőiparban akár gyártás terén, tervezés terén, hogy lehet rövidíteni a tervezési ciklusokat, de én is azt érzem, hogy nagyon az elején járunk. A másik, amit érzek, hogy nagyon alaposan osztályozni kell azokat az ötleteket, hogy mi az, ami ténylegesen egy olyan szintű problémát old meg, aminek van olyan volumenje, hogy érdemes megoldani, ami megoldható egy ilyen eszközzel, egy jó megoldást lehet rá adni. És mi az, amiből van is annyi pénz, hogy aztán megtérüljön az a fejlesztési költség, meg mondjuk a hardver megvásárlásának a költsége. Szóval hogy az elején járunk, vannak azért ötletek, de nagyon sok munka, meg lehetőség van még előttünk, én így érzem, így látom.

Laczkó Gábor: – Akartam is tőletek kérdezni, hogy a felsővezetés Gábor nálatok, Zoli nálatok, vagy akár a partnerek, mennyire érettek a bevezetésre? De amit elmondtok valójában, ötletszinten csak akkor jut el hozzájuk, ha adunk hozzá ötletet. Ha jól értem, akkor nem igazából tudják, hogy hova tegyék ezt a technológiát, akár a partnerek, akár a felsővezetés.

Németh Gábor: Nálunk könnyű volt, mert én hoztam az ötletet és találtunk neki fórumot, ahol csináltunk neki egy demót. A demó izgalmas volt, és elég arra, hogy felkeltette az érdeklődést. Gyakorlatilag úgy éreztük, hogy ez segítség lesz nekünk a vevőinkkel való együttműködésben, vagy a vevők számára innovatívnak tűnni, megfelelően nyitott gondolkodásúnak lenni. És ez így is volt. Erre 2-2 és fél éve szükségünk is volt, de ennél messze több kell. Az ötletekre visszacsatolva egy fél mondat erejéig, én nagyon bízom benne, hogy az AR vagy MR fejlesztői képességekkel rendelkező vállalkozások nem fogják eljátszani a piac bizalmát azzal, hogy borsos áron, demószagú applikációkat fognak gyártani, mert az csak egy újabb réteg lakk lesz az autó külsején. Én azt szeretném, és abban bízom, hogy hamar meg fogjuk látni a tartalom lehetőségét. Ez nagyon fontos. Tehát itt az én meglátásom szerint, és itt van is egy kérdés, hogy a Microsoft mellett látunk-e alternatívát közép-, hosszútávon. Én itt nem a hardvert kezdeném vesézni, és főleg nem annak a gyártóját, hanem sokkal izgalmasabb kérdés maga ez a terület, tehát az a tér, ami körülöttünk van most egyébként kihasználatlanul. Milyen érdekes az, hogy most mindannyian valamiféle hardveren – fizikailag előttünk lévő hardveren – vagyunk becsatlakozva erre a konferenciára. De az én szent meggyőződésem és a tapasztalataim azt mondatják velem, hogy ez a jövőben nem így lesz. Tehát ez a fajta funkció, videótelefonálás messze kiterjeszthető már a térbe. Zoltán célzott rá, hogy online kollaborációt meg Remote 365 callokat egyre többen reklámoznak vagy hirdetnek itt a tartalom kapcsán, ez egy funkció, ez egy videóhívás, nem ettől izgalmas a kiterjesztett valóság.

Laczkó Gábor: – És egyébként, ha a magyar piacot kéne meg a magyar fejeteket, ugye mind a ketten magyarországi know-howt-t használtok fel, már úgy értem, hogy itthon vagyunk. Külföldi szinten, ha kitekintetek, Zoli, nektek van-e mondjuk valamilyen szintű versenytársatok ezen a területen? Gábor, nektek így a nemzetközi tapasztalatok terén van-e akár cégcsoporton belül olyan, ahol máshol már használják, vagy hasonló formában tervezik használni?

Wéber Zoltán: Kicsit válaszolva az előző kérdésre is röviden, nekünk az a tapasztalatunk, és ez a tapasztalat, amiről be tudok számolni, hogy a mi megoldásunkkal egy HoloLensszel odamegyünk egy hangárba, és egy éles demót megmutatunk, hogy mire képes a rendszer. Feladjuk az emberek fejére egymás után a szemüveget, és végigvezetjük őket egy 10 perces demón. Ez nekünk a célfolyamatunknak az egyik kulcslépése. Szinte 100 %-ban az szokott lenni a tapasztalat, hogy ez milyen jó, nagyon nagy potenciál van benne, jó megoldás, tényleg segít, ez a probléma ez tényleg valós, és jaj de jó, akkor ugye továbblépünk a sales folyamatba arra, hogy jó akkor szerződni, bevezetni. Akkor ott mindig van egy kis megtorpanás, hogy jó, de akkor ezt gondoljuk át alaposabban, ez annyira más mindenhez képest mint amink van, hogy ezt akkor azért járjuk körül. Korábban csináltunk pilotprojekteket, ott voltunk hetekig, néztük együtt, közösen csináltuk, leosztottuk őket. Itt van egyfajta óvatosság azért, hogy megváltoztatni a folyamatot, bevezetni, az egy dolog, hogy mennyibe kerül, de akkor mennyit kell nekik ebbe invesztálniuk, folyamatmegváltoztatás, emberi erőforrás , egyebek. Ebben van egy kockázat, hogyan tudunk interface-eket építeni, ott már azért vannak falak, amiket át kell törni, amikor tovább akarunk lépni annak az irányába, amit meg lehet oldani, meg sikerült is megoldani. De elég nagy a kontraszt aközött, hogy a demó után mekkora lelkesedés szokott lenni, és a bevezetésről beszélünk, akkor meg egyből mindenki kicsit behúzza a kéziféket és óvatosabbra vált. A magyar, nemzetközi piacon azt látjuk, hogy nekünk személy szerint vannak versenytársaink, akik olyan értelemben a versenytársaink, hogy ugyanazon problémának a megoldásán dolgoznak, mint mi, de nincs mixed reality, augmented reality koncepcióval. Ilyen koncepcióval nincs a piacon tudomásom szerint olyan cég, aki ezt ugyanígy akarja megoldani. Vannak, akik ezt máshogy próbálják megoldani, drónokkal, egyebekkel, de nincs ilyen konkurenciánk. Amiről még be tudok számolni tapasztalat ezen a téren, nekünk a potenciális ügyfeleink tipikusan nagyon nagy cégek. Mi olyan piacon mozgunk, ahol relatíve kevés a szereplő, nem beszélhetünk sokszáz, de ezer ügyfélről semmiképpen, akár légitársaságokról, akár repülőgépkarbantartó cégekről beszélünk, akik nekünk az elsődleges ügyfeleink, ugye már csak abból kiindulva is, hogy nagyjából 30.000 utasszállító repülőgép van a világon, nem sokszázezres dologról beszélünk. Tipikusan a nagyobb cégek próbálkoznak, kísérleteznek, vesznek HoloLenst, megpróbálnak karbantartásban, gyártásokban fejleszteni megoldásokat, vagy alkalmazásokat. De azért az szokott kiderülni, hogy nem jutnak olyan nagyon sokáig benne. Sok olyan ügyféllel találkoztunk, akik próbálkoznak, használják, csinálják, de olyan, akik hétköznapi használatban működő megoldást sikerült kifejleszteniük és azt megelégedéssel használják, ilyennel nem sokkal találkoztunk így az eddigi tapasztalataink alapján.

Németh Gábor: Bár mi nem repülőgépipar vagyunk, a Cloud Infrastruktúra tesztelési fázisa egy 24 órás folyamat, ami lehetővé teszi, hogy Zoom callozzunk, meg egyéb online platformokon üzenünk, adatot tárolunk. Mi egyébként egy külsős partner fejlesztőcéggel dolgozunk, a Holo Indrustryval, ők nekünk most már jónéhány applikációt tudtak az ötleteink alapján megvalósítani. A technikai részleteknek a hátterét tehát a szoftverírási metódust azt én nem tudom összehasonlítani, és szerintem nem is azért vagyunk itt, de az tény, hogy nálunk van működő. Tehát sikerült olyan szoftvereket létrehozni, amik az értékteremtés bizonyos fázisaiban konkrétan kiváltották a hardvert. Sikerült a funkcionalitást, akár korábban Linuxban futó tesztkörnyezetet az AR applikáción belülre bekódolni, ami aztán most már gombnyomásra működik. Ezt úgy képzeljük el, hogy volt olyan munkafázis, ahol a teszttechnikus a kis laptopjával rácsatlakozott a szerverekre, és a Switchen keresztül az x pozícióban lévő szervert ő Linuxban programozta, azt most már HoloLensen keresztül csináljuk, mindenféle egyéb szükséges eszköz nélkül. Elsősorban szerintem az fogja meghatározni ennek a piacnak a sikerét, hogy az igényt megfogalmazni képes felhasználó mennyire képes átadni a mélységét a problémakörnek. Most az, hogy Linuxot vagy mást kell programozni, milyen mélyen kell belemenni a folyamatba, az tényleg csak szorgalom kérdése. Én továbbra is szentül hiszem, hogy az ötlet maga, az ötlet minősége fogja meghatározni ezeknek az applikációknak a hosszútávú sikerét. Ha csak valami cukormázat készítünk, az ki tudja meddig lesz életben. De ha tényleg a problémák gyökerét igyekszünk megtalálni, szerintem nagyon-nagyon messzire fog mutatni ez a dolog. Már csak azért is, mert én magam nem tudom elképzelni, hogy azok az eszközök, amiket most gyakorlatilag jobb híján használunk, például a mobiltelefonunk, a laptopunk vagy a tabletünk, egyéb dolog, az miért maradna ebbe a formába, amikor átrakható egy olyan számítógépbe, ami képes elénk kivetíteni az aktuális állapotukat, aktuális státuszukat. Szóval szerintem ez nem elkerülhető a jövőben. A hardver maga, meg a mérete, minősége az nyilván változni fog, úgyhogy mi ezért is megyünk előre nagyon aktívan, mert jó sok év tapasztalatunk lesz benne, mire a cégek döntő többsége felismeri ezt a helyzetet.

Laczkó Gábor: – És Gábor, nektek akkor nemzetközi vonalon van tapasztalat?

Németh Gábor: A probléma a következő. Zoltán már feszegette a kérdést, általában, ha valaki beruházási döntést hoz, akkor döntéshozói szinten az első kérdés az a ROI, return on investment. Ez általában a legtöbb helyen meg is öli a projektet. Erre azt szoktuk mondani a cégnél Magyarországon, hogy ha valós innovációba fogunk, akkor ez a KPI értelmezhetetlen. Hiszen ha meg tudnám mondani, hogy mibe fog kerülni, akkor már messze nem innovációról beszélnénk, hanem valamiféle elérhető megoldást próbálnánk bevezetni. Ez nem ilyen. Aki újdonságra és sikerre vágyik, annak vállalnia kell annak a kockázatát, hogy mennyire fog tudni előremenni. Nem nagyon rizikóválasztók egyébként a döntéshozók, szeretik a biztos megoldásokat. Nálunk a cégen belül is úttörő szerepben vagyunk a kiterjesztett valósággal kapcsolatban. Eltelt ez a 2 év, amit emlegetek hevesen. Most már komoly megkereséseink vannak a cégen belül is, hogy az elkészült megoldások, applikációk mennyire könnyen mozgathatók akár másik kontinensre is. Nekem viszont meggyőződésem, hogy ez elkerülhetetlen, amint sikerül megfelelően bedobozolnunk, hogy plug and play dolog legyen, akkor ez cégen belül egészen belül nagyon gyorsan. De az is lehet, hogy itt közben egyéb folyamatok előzni fognak, és az iparágunk, amiben mi itt ebben a gyárban tevékenykedünk, ez hamarabb fogja átvenni az újításunkat, mint maga a globális szervezet.

Laczkó Gábor: – Gábor, még hozzád az a kérdésem, hogy most mi az a konkrét probléma, amire ti ezt használjátok, mert erre még nem tértünk ki.

Németh Gábor: Igen. Az elejétől a végéig. Egy nagy összeszerelő-üzem, raktározás, gyártás, összeszerelés, tesztelés, készáru készletezés nagyfolyamatból áll, ehhez jön hozzá a humán erőforrás része, akit ugye fel kell venni, be kell tanítani, ki kell trénelni megfelelő munkafolyamatra, és valamelyest ellenőrizni azt, hogy az előírt folyamatlépésekhez mennyire tudjuk tartani magunkat. Ezeken a területeken igyekeztünk fejleszteni. Mi a másodpercekkel versenyzünk, akkor hatékony egy összeszerelő üzem, ha a lehető legrövidebb idő alatt a legkisebb veszteséggel képes előállítani az elvárt terméket. Nyilván van konkurens vállalat a világon jónéhány, úgyhogy mi versenyhelyzetben vagyunk. Szeretnénk gyorsabbak lenni és megbízhatóbbak. Ezért kezdtük az összeszerelési utasítással. Erről már beszéltem, nagyon izgalmas, tökéletesen lehet helyettesíteni a PowerPointot vagy a bármilyen egyébként 2D-s klasszikus megjelenítést használó műveleti utasításokat. Nem szeretném ellőni a puskaport, ez átkúszik a betanítási fázisba, nem akarom senkire rákényszeríteni, hogy aztán majd unottan dobja félre, hogy csak azért van rajtam, mert azt mondták, hogy kell. A tesztcsarnokban leltük meg egyébként jelen pillanatban az egyik legnagyobb hasznát, vizualizációs szándékkal indult. Ha valaki el tud képzelni egy nagy data centert, tehát ez a klasszikus, van Magyarországon is jónéhány – most nem említenék vállalatokat –, akik üzemeltetik, storage, computing kapacitás bármiféle célból, nagy adatközpontok léteznek, 2,5 méter magasság szekrényekkel. Ennek a menedzsmentje egy komoly kihívás, mert ez nem úgy van, hogy egyszerre bekerül az összes rack a helyiségbe, hanem általában bizonyos fázisokban érkeznek, és aztán közben pedig lehet, hogy még meg sem telt a csarnok, de az első generációt már cserélik. Tehát folyamatos mozgás van a data centerekben, és ezeknek a monitoring megoldása azért nehézkes. Most mi a tesztcsarnokunkat nagyon hasonlóan próbáltuk felépíteni, ezért a megszületett megoldásaink alkalmasak data centerek menedzselésére is. Képesek vagyunk vizualizálni a szervereken belül zajló feladatokat. Elsősorban azokat, amelyek számunkra érdekesek. Itt jön vissza szintén az ötletfaktor, hogy ki mit szeretne látni. Mert ki mit szeretne látni, azt kell láttatni. Aztán majd később mixed realityben az eszközzel. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy nagyon átgondolt struktúrát, adatbázisokat építsünk. Tehát maga a folyamat, az értékteremtés során már eleve úgy gyűjtjük a big datát, hogy az később vissza legyen képes adni a számunkra érdekes vizualizációt. És ez volt az, ami érdekes lett, és itt mentünk tovább, hogy ez jó, most már látunk mindent, értjük, most már tudjuk hova kell menni javítani vagy szerelni, hogyha valami probléma van. De mi lenne, hogyha egyébként nem kéne, hogy ehhez laptop is legyen a kollégánál, hanem ha már rajta van a HoloLens, és látja, hogy mi történik, akkor az egyszerűen megoldható problémáknak a megoldását szintén tegyük be egy kis virtuális gombba, az ő kis mixed realityjébe, és hogyha azt az interakciót elkezdi, akkor képes odabent lefolytatni. Ez a legígéretesebb. Nekünk ez most ipari felhasználás szintjén van, tehát konkrétan termelőeszköz. Ezzel lehet hogy elsők vagyunk egyébként Magyarországon, sőt szerintem valószínű. És hogyha itt azok vagyunk, akkor a hasonló iparágban tevékenykedő vállalatok körében is egészen biztosan. A következő nagy témakör pedig a raktározás. És szándékosan nem az alapanyag-raktározás. Mert az alapanyag-raktározásról már rengetegen rengeteg bőrt próbáltak lehúzni az elmúlt 5 évben, ahogy navigációs szoftvert készítenek, hogy odaviszi a kollégát ahhoz a polchoz, ami. Nekem ez marketing kategória, mert a raktáros pontosan tudja, hogy mi hol van a raktárában. Ha viszont arról beszélünk, hogy odamegy a polchoz, és a polcnál ő a mindenkori Warehouse Management szoftverében képes a tranzakciót is végrehajtani anélkül, hogy elővenne egy scannert, aminek van valamiféle digitális funkciója, vagy visszamegy később a számítógépéhez az irodájába és akkor ott könyvel. Ha enélkül erre képesek vagyunk, akkor szintén előreléptünk, hiszen kivettünk olyan tradicionális hardvereket a folyamatból, amik csak azért vannak benne, mert nincs jobb megoldás. És aztán a készáru-tárolás, az is egy nagyon érdekes témakör szerintem, mert ha belegondolunk, hogy egy gyárban, vagy egy nagy logisztikai központ raktárában mennyi minden található, és mennyi minden helyen, és azért a készáru az érdekes ebben, mert azt valamiért a cégek jellemzően sokkal strukturálatlanabbul tárolják, mint az alapanyagot. Valószínű azért, mert az előállítási folyamata jellegéből kifolyólag nem mindig ugyanabban a szekvenciában adja ki a készterméket, mint ahogy az input megtörténik valahogy a gyártás elején. Ide is igyekeztünk fejleszteni egy megoldást, amivel maga a kiterjesztett valóságban működő applikáció képes azonosítani, hogy mit hova tettem le. És amikor azt ki kell szállítani a kedves megrendelőnek, akkor pontosan meg fogja nekünk mutatni a térben egy nyíllal, hogy itt van, ezt keresed, gyere érte és viheted. Ez egy másik problémakör az alapanyagraktár. Itt tevékenykedünk, illetve van egy nagyon izgalmas fejlesztési folyamat az egyik vevővel, amiről itt én most nem tudok spoilerezni, de gyáron kívülről is éreznek igények már hozzánk. Úttörő szerepben gondolom magunkat ezzel kapcsolatban, úgyhogy biztosan lesz majd még érdekesség a jövőben, amiről be lehet számolni.

Laczkó Gábor: – Nagyon izgalmas, amiket mondasz. Úgyhogy már előre várja az ember a folytatást. Zoli, amikor belekezdtetek startupként egy olyan dologba, ami rettentően újnak számít és újításnak számított, volt benned, bennetek félsz? Nyilván volt, de mekkora?

Wéber Zoltán: Volt jócskán, igen, persze. Ha elkezdünk csinálni egy céget, ott lehet nagyot álmodni, kell is nagyot álmodni, hogyha egy startupról beszélünk. Itt a kockázat alapvetően többrétű volt, meg többrétű is szokott lenni. Az egyik, hogy maga a probléma mennyire valós, mennyire valid, mennyire súlyos, mennyi pénz van annak a problémának a megoldására, aminek nekimentünk. Ezt azért elég jól sikerült kezelni azáltal, hogy idejekorán iparági szereplőkkel – nem eggyel, nem kettővel, hanem sokkal – beszéltünk, és mindenhonnan nagyon erős validáció jött vissza a magáról a problémáról. Arról, hogy ez a repülőgép keen inspection ez egy problémás mostohagyerek a repülőgép karbantartáson belül. Tehát ez az egyik kockázat, amit kezelni kell. A másik kockázat, az az, hogy az a megoldás, amit nyújtunk, az erre jó megoldás-e. Erre azt a stratégiát választottuk, hogy már idejekorán HoloLens 1-re valamikor 2017 elején összeállt egy nagyon egyszerű, se adatbázissal, se semmivel nem rendelkező kis demonstrációs alkalmazás, ami arra viszont elegendő volt, hogy lehetett vele demózni egy hangárban, és át lehetett adni a koncepciót nemcsak PowerPointokon keresztül, hanem valamin, amit fel tudott venni a user meg a mérnök, és ki tudta próbálni, meg tudta nézni. És erre is elég pozitív visszajelzéseket kaptunk. Utána a következő lépés az, hogy ebből ténylegesen meg lehet-e építeni, mert azért ez a ki prototípus ez néhány dolgot felvillantott. De azért itt az úton az elmúlt 3 évben rengeteg olyan technológiai kihívással néztünk szembe, amire egyáltalán nem volt semmilyen garancia, hogy ezt meg fogjuk tudni oldani, vagy egyáltalán meg lehet-e oldani. Tehát volt itt jócskán megvalósíthatósági, megépíthetőségi kockázat is, de azért mára eljutottunk oda, hogy most már látszik elég egyértelműen, hogy sikerült megoldani a legfőbb kihívásokat, és a termék működik. De azért vannak még jócskán kihívások, hogy lesz ez még jobb, meg kell ennek még jobbnak, kényelmesebbnek, egyszerűbbnek, gyorsabbnak, automatikusabbnak lennie, de már legalább működik.

Laczkó Gábor: – Gábor, nálatok azért egy egész gyárnak az életét, folyamatait kellett átstrukturálni vagy legalábbis a működésnek egy részét. Benned személy szerint inkább várakozás, vagy félsz volt? Mit éreztél?

Németh Gábor: Félni nem féltem, mert meggyőződésem volt mindig, hogy nem tudjuk elkerülni. Az már komoly kihívás volt, hogy tudunk-e olyat létrehozni, ami hasznos. Nagyon nem vagyok annak a híve, hogy alkotunk dolgokat, mert én szeretem, vagy valamelyik felsővezető szereti, és akkor utána mindenkit finoman, de rákényszerítünk, hogy márpedig azt kell csinálni, mert ez az út, és mi így döntöttünk. Ilyen szempontból én sokkal demokratikusabb vagyok, én annak vagyok a híve, hogyha le tudunk tenni az asztalra valamit, ami hasznos, akkor az megtalálja magának az utat. Félelem nem volt, azt a kihívásrendszert nehezebb kezelni, hogy találod meg a megoldást, hogy találod meg a megfelelő partnert. Mi nem vagyunk szoftverfejlesztők, ez egy nagyon fontos dolog. Én boldog vagyok annak a két éve elkezdett kapcsolatnak láttán, amit ez a külsős fejlesztői kis csapattal folytatunk. Szinte nincsen megoldhatatlan probléma. Ha valahol elakadunk, akkor akár a HoloLens fejlesztője, vagy a mögöttük álló csapat, de valaki mindig hozzá tud tenni, hogy elmozduljon. Egyébként elemi érdeke a fejlesztői szférának ez, mert most éppen piacot lehet teremteni. Ezt fontos meglátni ebben. Volt itt egy kérdés, hogy mennyi kompetencia van a piacon? Nehéz. Én inkább azt mondom, hogy ötlete válogatja, a feladat komplexitása válogatja. Ha abból indulok ki, hogy a tesztcsarnokunkban mit csináltunk, ha valaki két éve bement, látott 70 darab racket egymás mellett, semmi ötlete nem volt arról, hogyha ezt mixed realitybe kéne vinni, akkor azt hogyan lehet. Ma, ha megmutatom valakinek, akkor ránéznek, hú tényleg, ez így néz ki? Milyen jó. Ha most megkérdezném ugyanezeket az embereket, egy data center managementet hogy képzel, valószínűleg, mivel ez volt az első inputja, ezt próbálná továbbgondolni. Ezt próbálom átadni, hogy az ötletet ilyen szinten kell értelmezni, hogy legelőször, amikor még elképzelésünk sincs valamiről, hogy ez hogy ölt formát, hogy ölt testet egy megoldás, egyáltalán milyen megoldást szeretnénk, akkor az még nagyon-nagyon nehéz. Aztán ahogy lesznek use case-ek, egyre több, úgy fogjuk már tudni. Az elején azért bátorkodtam azt mondani, hogy a piac elsősorban ötlethiányos, mert a legnagyobb fejlesztő – nevezzük nevén, a Microsoft –, aki ezt a jelenleg egyedülálló alkalmas hardvert a piacon tartja, nem tette tele a YouTube-ot, az internetet, a saját konferenciáit ipari use case-ekkel. Ha lenne, mindenki higgye el, hogy legeslegelőször az ő standjukon lehetne. De nincs. Azt viszont én most már tapasztalom, hogy ők nagyon-nagyon nyitott szemmel járnak és figyelik azt, hogy ki hova jut, ki mit csinál, és aktívan próbálják is segíteni.

Laczkó Gábor: – Itt mondtad a szakértelmet, kitértél, meg egy kérdés is erre vonatkozott, hogy kompetencia, szakértelem, sőt mondtad is, hogy bevontatok egy külső csapatot, hogy segítsenek. Egyébként házon belül bármilyen szintű, nyilván az, hogy te vezeted a projektet, rajtad kívül van olyan, aki aktívan foglalkozik a kérdéskörrel, és mondjuk a munkájának a nagy részét azért ez teszi ki?

Németh Gábor: Én azt a megoldást választottam, hogy ha valamelyik osztályon felmerül egy ötlet, egy igény, amit érdemes végiggondolni és megfuttatni, akkor annak az osztálynak a vezetője, a gazdája legyen annak a miniprojektnek az ownere. Megpróbálom átlátni ezt egy szinttel hátrébb lépve, hogy end-to-end hogy néz ki. De annak vagyok a híve, hogy a problémák adott kihívására megoldást találni igyekvő osztályvezető kezelje is a projektet, mert ő fogja ezt leghatékonyabban menedzselni. Két év alatt fejlődtünk annyit, hogy most már vettem fel dedikált kollégát, aki igyekszik a fejlesztéseket kezelni, mert én nem tudok sajnos mindig ott lenni, de az innovációs kis cornerünknek ez a lába vastagodik.

Laczkó Gábor: – Gondolom nem volt egyszerű ezt az embert megtalálni.

Németh Gábor: Nem spoilerezek nagyot, hogy nem szakirányú végzettséggel rendelkező kollégát vettünk fel. Én azt mondtam – és nagyon érdekes interjúsorozat volt –, hogy nyitott, open minded kollégát keresek, aki hajlandó valami olyasmivel foglalkozni, amit nem fog tudni definiálni, éppen ezért a munkakörét sem, és egyébként a munkaidejét sem. Hanem, ha szeretné az életében nyitva hagyni azt a lehetőséget, hogy alkot valamit, amit még előttünk nem csinált meg senki, akkor ő a mi emberünk. Ettől a definiálástól nagyon sokan elszaladtak.

Laczkó Gábor: – Nem vagy egyedül, nagyon sokan konkrétan így keresnek manapság embert, mert máshogy nehezen tudnak. Legyen jó felfogóképessége, egy meredek tanulási görbéje, és onnantól fogva már félig-meddig jó vagy.

Németh Gábor: Az volt a mottóm, hogy pénzt és szabadságot kínálok. Így tudunk mi elkezdeni együtt dolgozni. Merthogy ez egy szabad munkakör lesz, én nem tudom megmondani konkrétan, hogy mit kell csinálni, neki rá kell jönnie. Ettől hanyatt-homlok menekültek az emberek.

Laczkó Gábor: – De akkor szerencsére sikerült találni.

Németh Gábor: Igen.

Laczkó Gábor: – Zoli, egyébként most ott tartunk, és marad benned talán pár gondolat is, amiről beszélgettünk, a félsz a nagy úttól, ugye ott szakadtunk félbe. Nem tudom, hogy ahhoz kapcsolódóan szeretnél-e kiegészítést, illetve amibe most belementünk már itt a kollégáknak a megtalálása, mennyire nehéz külsős vagy belső munkaerőt, itt tartottunk, ezt beszéltük Gáborral.

Wéber Zoltán: Hát remélem, hogy nem fog megszakadni újra, ha igen, akkor elnézést kérek. Megvalósítási nehézségek voltak jócskán, azt próbáltuk meg megtanulni, és szerintem egész jól sikerült is, hogy kicsit itt el kellett engedni azt, hogy a csapat nagy része egy enterprise software development világból jött, ahol általában azért maga az, hogy mit kell csinálni, az viszonylag tisztán meg van fogalmazva. Technológiai kihívások nem szoktak lenni nagyon, itt viszont elég sok a technológiai kihívás, úton-útfélen akadályokba ütközünk, bugokba, vagy éppen a hardvernek van valamilyen éppen nem várt korlátja, vagy a Microsoftnak az operációs rendszere nem úgy működik. Akkor aztán lehet törni a fejünket, workaroundokat összekalapálni. Majd vissza lehet térni az egyenes úti megoldásra. Kihívás az van jócskán, igazából azt tanultuk  meg, hogy hogyan lehet nagyon gyorsan kísérleteket csinálni. Olcsón, egyenesen, fapadosan, csúnyán. Csak arra, hogy megnézzük, hogy melyik út a járható. Mert nagyon sokszor belefutunk olyan elágazásokba, hogy ötfelé lehet menni, és mind az ötöt végig kell járni. Projektmenedzsmentileg itt az a feladat, hogy azt tanítsuk meg, azt tanuljuk meg, hogy minél gyorsabban és olcsóbban járjuk be ezt az öt utat, amit elkerülhetetlen bejárni. El kell fogadni, de ilyen egy startup világ, meg élet, hogy öt útból csak egy lesz nyerő. Lehet, hogy még egy se, és kell majd egy hatodikat vagy hetediket keresni. Ezt kellett így szervezetileg megtanulnunk és megugranunk annak érdekében, hogy be tudjuk járni ezt a sok utat, amit elkerülhetetlen bejárni. A recruitment oldaláról pedig abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy a kezdetektől fogva a csapatunk tagja volt egy kolléga, aki nagyon komoly tudással rendelkezett ezen a területen, és nagyon sok mindenben tudott nekünk segíteni már az elejétől kezdve, nem nulláról kellett elindulni sok problémával. Köré próbáltunk csapatot építeni, Unity fejlesztőket innen-onnan, leginkább a piacról, tehát nem nagyon volt ismeretség. És ami itt még kihívás volt számunkra, hogy általában a Unity fejlesztők, ők egy játékfejlesztői világból érkeznek, ami nagyon más mint egy enterprise development. Tehát esélytelen volt, hogy olyan kollégát találjunk, aki enterprise világhoz is ért, és egyébként Unityhez is. Általában az a tipikus, hogy Unity oldalon az enterprise alapok általában hiányoznak. Sok esetben az igazán jó Unity fejlesztők a felsőoktatásban sem feltétlenül vesznek részt, teljesen másképp gondolkodnak, teljesen mások azok a kulcskihívások és a megoldások abban a világban, és itt elég sokat kellett invesztálni abba, hogy ezt a két világot össze lehessen hozni. Mert mégiscsak egy Unityvel fejlesztett, játékipari megoldásokkal fejleszthető alkalmazásról van szó, de közben meg egy enterprise szoftvermegoldást fejlesztünk, és ezt át kell hidalni technikailag, HR megoldásilag, meg mindenféle szempontból. Nem igazán tudtunk sehova se fordulni, mert annyira új ez a terület, a technológia. Sokszor a Unitysek és a Microsoftosok is csak széttárták a kezüket, hogy hát ezzel még ők se találkoztak, ezt még senki nem mondta nekik, ezen még nem gondolkoztak. Annál is inkább, hogy maga a use case, amit mi csinálunk, hogy egy hangárban vagyunk és egy 40 m-es géptestet próbálunk a helyére illeszteni, meg azzal zsonglőrködni. Nagyon sok szempontból amit csináltunk, az teljesen új terep, és nekünk kellett ezt az utat kitaposni, meg bejárni.

Laczkó Gábor: – Már említettétek mind a ketten a megtérülést. Gábor, te mondtad, hogy nálatok a perc, meg az idő, meg a gyorsaság ami fontos. Eljutottatok már oda, hogy lehet mérni azt, hogy mondjuk egy-egy megoldás vagy egy-egy újítás mit hoz nektek? Van erre mérőszám vagy bármi, amit erre használtok?

Németh Gábor: Persze. Mérni könnyű. Vannak hard meg soft eszközök. A hard eszközök nagyon egyértelműek, a softok azért már sokkal kérdésesebbek. Amikor elkezdtünk dolgozni, a tesztcsarnok volt a mérce, a legnagyobb kihívás. Én úgy emlékszem, hogy akkortájt ilyen 20-as rack cluster letesztelése 10-14 napig is eltartott. Ma olyan 2,5-3 napnál tartunk. Nyilván egy szervezet fejlődik, egy munkakörnyezet folyamatosan fejlődik, ezért nagyon nehéz ceteris paribus vizsgálni minden egyes változtatást, de kétségtelen a szerepe. Ebben a speciális termékben és megoldásban viszont van egy nagyon fontos faktor, amit általában kihagynak a ROI-ból, ez pedig a piacmegtartó, piacfejlesztő ereje. Képzeljük el, hogy együtt dolgozunk valakivel, aki azt akarja, hogy legyünk nagyon gyorsak, legyünk nagyon olcsók, megbízhatóak, akkor milyen egyéb hatást gyakorolunk rá a folyamatainkkal azon túl, hogy teljesítjük az ő kritériumait. Hogyha együtt dolgozol valakivel, és azt látod, hogy nagyon innovatívan, és a jövőbemutatóan igyekszik megoldani a problémáit, az tapasztalatom szerint mindig nagyobb bizalmat épít ki a megrendelőben a jövőre vonatkozóan, mint azok, akik egyébként standard módon hozzák a tradicionális módon a jót, de hogy úgy ott van a kis kérdőjel a megrendelő fejében, hogy rendben, de a jövőbeli kihívásokra hogy fogunk együtt reagálni? Ennek van egy ilyen aspektusa is üzleti oldalon. Gondolkozzunk kicsit a kollégáink fejével is. Ha azt látja valaki, hogy bejön dolgozni és futurisztikus eszközöket használunk az előállítás során, én azt gondolom, hogy nagyobb biztonságban fogja magát érezni a vállalatnál. Ha van valami tech affinitása is a versenyzőnek, elképzelhető, hogy egyenesen szuperül érzi magát egy ilyen munkakörnyezetben. Az a legnagyobb bajom a ROI-val pusztán, hogy az egy mérőszám, megmutat valamit. De biztosan nem mutatja meg a teljes képet. Elképzelhető, hogy a ROI oltárán feláldozunk olyan extra lehetőségeket, amiket csak szimplán elhagyunk, mert rossz aspektusból vizsgáljuk a témát.

Laczkó Gábor: – Zoli, nálatok a partnereknél ez milyen előnyt jelent, hogy mondjuk akár a ti megoldásotokat használják?

Wéber Zoltán: Nekünk alapvetően a legfőbb selling pointunk az az, hogy időt tudunk megtakarítani, ami ebben az iparágban nagyon súlyos pénzekben is egyértelműen kimutathatóan meg lehet mérni. Nekünk az egész biznisz az már az elejétől kezdve erre lett felépítve, hogy kitűztünk egy célt, hogy ezt a folyamatot, ami most tart x ideig, azt hány százalékkal tudjuk lerövidíteni, és ez nagyon könnyen forintosítható volt már a legelejétől kezdve, erre épült az egész business case, és utána nekünk az volt a feladatunk, hogy ezt ténylegesen meg is tudjuk valósítani, szállítani tudjuk ezt az időmegtakarítást. Ehhez nagyon sok munka és nagyon sok fejlesztés volt szükséges. Illetve a másik kihívás az, hogy ez egy nagyon összetett és nagyon hosszadalmas folyamat amiről beszélünk, és sokszor az szokott lenni az elképzelés felsővezetői szinten, hogy nézzük meg, hasonlítsuk össze a két folyamatot, és stopperrel mérjük meg az időt. Csak itt azért van egy nehézség, hogy mivel ez egy hosszú, összetett, egymásra épülő, rengeteg elágazás van benne, ha ez van, ha az van, akkor ez történik, az történik. Az, hogy egy gép mennyi időt tölt el a hangárban, az függ például attól, hogy találnak-e mondjuk egy súlyos sérülést, amit önmagában két hétig kell javítani. Tehát nagyon nehéz ezt így egzaktul összehasonlítani. De nekünk ez egy kulcsmozzanat üzleti szempontból, hogy mégiscsak valamiféle összehasonlítást tudjunk szállítani, és ezt nagyjából sikerült is megugrani, de ez nem triviális. Mi kicsit fordítva ültünk a lovon, hogy egy business case-t építettünk fel, abba kitűztünk célszámokat, és utána azokat a célszámokat kellett implementálni, meg be is bizonyítani tudni, hogy ezeket tényleg tudjuk hozni ezeket. Általában ezeknek a pilotoknak, amiket ügyfeleknél implementáltunk, ezeknek kimondottan egy ilyesfajta riport volt az outputja, merthogy ez a fő selling point. Emellett pedig vannak még jócskán addicionális előnyök, például precízebb, pontosabb digitális adat, meg nagyon sok közvetett és nehezebben számszerűsíthető adat, de maga a fő selling point, fő üzenet és a fő benefit az ez, hogy időt tudunk megtakarítani.

Laczkó Gábor: – Nyilván akkor mind a kettőtöknél ez a legfőbb pont az idő, az idő, az idő. Lassan közeledünk a beszélgetésünk vége felé, nekem még a kérdéseim között lenne, hogy van-e olyan pont, van-e olyan tapasztalat, amivel nem számoltatok az utatok során, és mondjuk zsákutcába jutottatok és tanultatok belőle. Ebből tudtok-e egy-két példát mondani, hogy más ne fusson annyira bele. Tudom, hogy nagyon speciális mindkét terület, de lehet, hogy lehet ebben általánosítani is.

Németh Gábor: Van, persze, egyértelmű. Elsősorban én azt gondolom zsákutcának, ami a kezdeti ábrándozáshoz a végén mégsem azt az eredményt hozza vissza és jellemzően az én tapasztalataim szerint ezek azok az applikációk voltak, amelyek aztán nem hoztak extra hozzáadott értéket a folyamatba. Nagyon jól néz ki, de a végén ottmarad a polcon. És akkor tudod, hogy csináltál valamit, egy App Store-ban nagyon jól fog kinézni, de egyébként értékteremtés szempontjából haszontalan volt. Otthon jó vele eljátszadozni. Nyilván attól függ, hol akarod használni. Ipari környezetben nyilván úgy lősz, hogy az növelje a hatékonyságot. Azt kell jól tudni végiggondolni, hogy valójában jól be van-e célozva a megoldás oda, ahová szánjuk, és ne csak valami általános dolog jöjjön ki belőle. Egyébként nem beszéltük meg ezt előre, de nekem van pár videóm, ha megoszthatom a képernyőmet, akkor mutatok egy-két publikus dolgot.

Laczkó Gábor: – Nézzük, persze.

Németh Gábor: A bal oldali ez ma nagyon menő, hogy online kollaborálunk, ez egy  HoloLens, ami az én fejemen van, a kollégám pedig a saját laptopján rögzítette a Teams hívást. A HoloLensen nem Teamsnek hívják, hanem Remote 365-nek. Ne kérdezze senki, miért, így döntött a Microsoft, hogy ez így jó. Én itt éppen bemutatok egy műveleti utasítást, hogy ezt hogy kell elképzelni mixed realityben. Az asztalra rávetítjük a termelési eszközöket, és aztán egy-két szükséges lépést demonstrálunk szoftverrel. A bal oldalon pedig a készáru betárolási folyamatához használatos applikációnak fut az egyik demó verziója. Ez még nem végleges, de valahogy így kell elképzelni a késztermék-betárolást a végén. De egyébként a műveletinél látszik, ahogy éppen a szerverházba a feneket illeszti be a szoftver, mutatja, hogy hogy kell csinálni. Ezt ennyire jól nem lehet visszaadni egy PowerPointtal se. Ugye az ott a valós gyártósor, az a görgősor, ami ott van fizikálisan. Így lehet elképzelni valahogy egy megoldást.

Laczkó Gábor: – Nagyon szuper, látványos is, úgyhogy örülök, hogy megosztottad Gábor, nagyon jó.

Németh Gábor: Ez az egyik, a másik pedig a tesztcsarnokunk. Ez volt az, ami először lett kész, szerintem ez a legszuperebb applikáció. Ennek két funkciója van. Van egy távoli hozzáférést biztosító, ezt látjuk most a képernyőn, ezt teljes mértékben megegyező lay outot tartalmaz, mint a tesztcsarnokunk, viszont ezt akár otthon el tudom indítani és meg tudom nézni, hogy milyen folyamatok zajlanak odabent. A színkód elég egyértelmű. A zöld az mehet csomagolni, a narancssárga dolgozik, a pirosakkal valamiféle probléma van, úgyhogy ott beavatkozás szükséges. Van ennek a szoftvernek egy helyi verziója. Van egy QR kód a padlón, ez segít pozícionálni, ezt szerintem Zoltán egész jól ismeri, hogy mit jelentenek ezek a markerek. Utána így kel életre a csarnok. Ha ránézek a rack szekrényekre, akkor körülötte ilyen színes hasáb formájában látom a státuszt. A hologramon vannak különböző gombok, amik a funkciókat és a test software managementet biztosítják. Még azt el kell mondanom, hogy ez a HoloLensszel van rögzítve használat közben.

Laczkó Gábor: – Csúcsszuper. Nagyon jó. Nagyon köszönjük Gábor! Zoli, nálatok pár ilyen zsákutca?

Wéber Zoltán: Hát, volt jócskán. Sok olyan tanulságot sikerült leszűrni, meg olyan problémába belefutni, amit nem feltétlenül gondoltunk előre. Az egyik, amit nagyon fontosnak tartok, ugye ez nem mindenkinél probléma, egy belső fejlesztésű nem issue, de nálunk nagyon kulcspontja volt ennek az egész fejlesztésnek, hogy idejekorán a termék fejlesztésével és az első befektetéssel egyidőben sikerült egy együttműködési, partnerségi megállapodást kötni az Aeroplexszel Budapesten. Ez annyit jelentett, hogy hozzájuk tudunk kijárni folyamatosan konzultálni, tesztelni a hangárba, demózni. Ugye már csak azért is, mert a mi use case-ünk az olyan, hogy nem könnyű reprodukálni azt a környezetet, ahol tesztelni lehet. A másik tanulság az, hogy azért ezek a mixed riality megoldások, és ez a nagyon újszerű user interface, ez azért nem való mindenkinek. Nem boldogul el mindenki. Nyilván az okostelefonok, tabletek egy időben újdonságot jelentettek sokak számára, de most már ennyi év elteltével eljutottunk oda, hogy gyakorlatilag mindenki képes használni őket, még a nagyszüleink is akár. Azért a szemüvegekkel még gyerekcipőben járunk, és talán egy nagyságrenddel nehezebb vagy némi időbe telik, még egy ügyes, efféle affinitással rendelkező usernek azért egy 10-20-30 percbe beletelik, hogy komfortosan tudja kezelni a user interface-t. Vannak a hardvernek bizonyos korlátai, vagy kihívások, amik a trackinget befolyásolják. Elsősorban itt a fényviszonyokra kell gondolni, tehát a HoloLens nehezen boldogul – meg minden ilyen eszköz – nagyon erős fényben, meg nagyon kevés fényben, ami szintén egy ismeretlen akadály és kihívás. Illetve nekünk az volt még a nehézség, ugye ezt mi 6 éve kezdtük, ezek a hardverek még sehol sem voltak, gyakorlatilag lépésről lépésre kellett az újabb partnerekkel megismerkednünk, és meggyőződnünk a képességeikről, és megpróbálni együtt élni a korlátaikkal. Bizony nagyon sok váratlan bugba ütköztünk, hogy valaminek valahogy működnie kellett volna, de aztán mégsem úgy működött. Workaroundok. Említettem ezt a problémát, hogy egy nagyon nagy skálán, nagyon nagy méretekben kell egy digital twin technológiával, koncepcióval megoldani egy problémát, ami szintén nem triviális, és hát nagyon érdekes, hogy sokszor, akár a Unity oldala, akár a Microsoft megfelelő mérnökeivel felvesszük a kapcsolatot, hogy hát ezt csináltuk, ilyen nehézségekbe ütköztünk. Sokszor erre az volt a válasz, hogy ilyen felhasználási területre mi nem is gondoltunk. Segíteni nem nagyon tudunk, de majd mondjátok el, hogy mire jutottatok, mert nekünk viszont nagyon érdekes, hogy ezt meg lehet-e oldani, mert akkor ezt majd nyomjuk, meg reklámozzuk. Sok esetben magát a szándékot, meg a segítséget megkaptuk, de mégsem tudtak feltétlenül segíteni ezek  partnerek, akiknek a platformjaira és a megoldásaira támaszkodtunk. Úgy gondolom ezzel együtt, hogy aki ma vág bele ebbe, már sokkal stabilabb, kiforrottabb alapokra tud építkezni, támaszkodni, és azért könnyebb dolga van szoftveresen is, keretrendszerekben is. Nagyon sok minden volt nekünk, amit még kézzel meg alacsony szinten programozva kellett megoldani. Aztán jöttek a megoldások, ahogy ez az egész technológia és iparág fejlődik.

Laczkó Gábor: – Nagyon-nagyon köszönöm, hogy belátást adtatok a kis világotokba, rettentő izgalmas volt, és tanulságos. Van pár kérdésünk, az utolsó pár percben válaszoljuk meg. Egyik kérdés arról szól, hogy milyen 3D adatbázisra épülnek az AR technikáitok? Esetleg globál szinten miként lehet kivinni az AR technikát? A fő kérdés, a kínai nagyfalon miként lehet átmenni, ha a 3D adatbázis Európában van? Ez az oktatás miatt fontos a Covid helyzet alatt.

Wéber Zoltán: Itt az egyik alapja ezeknek az alkalmazásoknak, hogy bizonyos 3D modelleket kell valahogy, valami alapján megépíteni. Ahogy láttuk ezt itt a Gábor által vázolt videón is, ehhez kellenek ilyen szaktudású emberek, akik ezeket a modelleket megépítik. A másik kihívás az az, hogyha mondjuk ipari területen mozgunk, akkor nagyon sok esetben ezekről különböző objektumokról, gépekről, repülőkről, autókról, akármikről, vannak CAD modellek, amik a gyártás alapját képezik. Viszont ezek a CAD modellek nem alkalmasak arra, hogy egy ilyen eszközön megmutassuk, hanem itt úgynevezett poligonális modelleket kell használni. A kettő között az a különbség, hogy a CAD modell az egy matematikai leírása, teljesen precíz, pontos, gyártásra alkalmas leírása egy objektumnak, ahol a görbe az görbe. Ellenben a számítógépes játékokban, vagy egy ilyen smart glassos alkalmazásban, ott poligonális modelleket használunk, amik véges számú pontból állnak. Tehát el van szögletesítve minden valamilyen felbontással. Ez egy nem triviális dolog, hogy ezekből a matematikailag leírt CAD modellekből hogyan áll elő egy olyan poligonális modell, ami performanciában is megjeleníthető. Mert azért ennek a képességei végesek, és itt az élmény szempontjából, az élvezhetőség szempontjából, meg azért, hogy ne legyen tőle rosszul a user, hogyha performanciával gondok vannak és a megjelenítési frekvencia leesik 60 fok alá, és elkezd szaggatni az egész, az nagyon komoly probléma, mert ott az egész irgalmatlanul idegesítővé és hányingerkeltővé tud válni. Itt van egy ilyen kihívás, ami nem triviális, és ehhez megfelelő kompetenciák kellenek, hogy ezt megoldjuk.

Németh Gábor: Szerintem tök jó a válasz. Én még annyit tennék hozzá, hogy adódik a kérdés, hogy bármi, amit megjelenítünk, elvileg valaki már legyártotta. Tehát a CAD modellnek léteznie kell, de sajnos a világ, és a gyártók azok irigyek, nem feltétlenül értem én ezen a szinten hogy miért, de sok esetben nem lehet hozzáférni az eredeti CAD modellhez sem, nemhogy esetleg egy 3D modellhez. Ezt a mi fejlesztői csapatunk igyekszik 3D-síteni.

Laczkó Gábor: – Zoli, hozzád egy kérdés, miért pont a repülőgépipar lett, amit választottatok?

Wéber Zoltán: Azért, mert egyfelől az egyik alapítótársamnak volt repülőgépipari háttere, és tőle származik maga az ötlet, ő látta meg ezt a problémát, és az ő fejéből pattant ki erre a megoldási koncepció, illetve azért, mert a business case nagyon erős. A repülőgépipar az, ahol ez ténylegesen egy nagyon komoly probléma, hogy hogyan regisztráljuk, hogyan adminisztráljuk ezeket a sérüléseket. Nagyon sok ideig tart, annál fogva nagyon nagy objektumokról van szó. A másik oldala pedig az, hogy ez az az iparág ahol, ha egy órát spórolunk a karbantartáson, az nagyon súlyosan forintosítható és kimutatható, hogy ez mekkora értéket jelent. Egy nagyon erős business case volt emögött. Ha autók esetében ugyanez a probléma, az egy sokkal kisebb nehézség definiálni egy autó horpadását, hogy az hol van, és sokkal kevesebb pénz van mögötte, hogyha ezt gyorsítani tudjuk.

Laczkó Gábor: – Nagyon-nagyon szépen köszönöm nektek Gábor és Zoli a beszélgetést. Öröm volt minden egyes perce. További szép napot nektek, és nagyon köszönöm még egyszer!

Németh Gábor: Köszönjük szépen a meghívást!

Wéber Zoltán: Köszönjük szépen a meghívást és a lehetőséget!

Laczkó Gábor: – Köszi, sziasztok!

Németh Gábor: Sziasztok!

Wéber Zoltán: Sziasztok!


Németh Gábor

Németh Gábor

Director at Foxconn

Németh Gábor vagyok, 22 évesen gyakornokként kezdtem el dolgozni az elektronikai iparban. Szerencsésnek érzem magam, mert az első pillanattól kezdve felelősségteljes, szakmai feladatom volt az egyik üzletág gyártástervezőjeként. Hálás vagyok érte ugyanis ezáltal széleskörű ismereteket és tapasztalatokat szereztem a gyár és az ellátási lánc működéséről, valamint megrendelői elvárásokról, viselkedésről. A kezdeti néhány évben tanultak stabil alapot adtak a szakmai  fejlődéshez és ma üzletág vezetőként dolgozom a Foxconn komáromi gyárában. Szerencsésnek érzem magam, mert az elmúlt néhány évben napról napra több lehetőségünk van kreatív, innovatív projektek megvalósítására. Az innovációs részlegünk vezetőjeként úgy gondolom, hogy a szervezetünk egyre érettebb, ezáltal nyitott az újdonságokra. Ez egy folyamat, egy “mindset” változtatás, ahol elérjük, hogy a vállalaton belül ne csak innováció követők legyen, hanem innovátorok. Olyan kollégák akik, már az innovációban gondolkodnak, továbbviszik, ráfűznek az újdonságokra. Nagyon izgalmas. Valahol itt kapcsolódik össze az életem a munkámmal, ami kezd a hobbimmá válni. Természetesen nem az egész, mert néhol elég száraz egy üzletág vezetése, de az innováció az egészen más. A vállalat vezetése mindig is előremutató fejlesztésekben gondolkodott és éreztük, hogy az okosszemüvegek megváltoztatják az termelési folyamatokat. Nagyjából 2 éve az akkori fejlesztői környezet és az elérhető hardverek lehetővé tették, hogy elkezdjünk komolyan gondolkodni a kiterjesztett/virtuális térben. Hamar kiderült, hogy számunkra a kiterjesztett azaz a kevert valóság lesz a legtöbb lehetőséggel kecsegtető út.


Wéber Zoltán

Wéber Zoltán

Founder, CTO, and Head of Development at AERINX aerospace

Sok minden miatt érzem magam szerencsésnek, de az egyik, hogy életem korai szakaszán ráéreztem, hogy melyik szakma lesz a hobbim. Fejlesztőként kezdtem a pályámat, de mivel az IT a szenvedélyem, így rengeteg energiát tudtam belefektetni a munkába, fejlődésbe. A vezetővé válás nem volt célom, ez inkább annak az eredménye, hogy a szakmaiság mellett bizalmat, támogató közeget alakítottam ki magam körül. Ilyen környezetben tudok jól működni és hiszem, hogy ez mindenkire igaz! Nagy kedvencem a csapatmunka. Az egyéni teljesítmények is fontosak, de én a csapat erejében hiszek! Együtt lehet igazán nagy dolgokat véghezvinni.


Szakmai partnerek

Digitális ipari megoldások: az AR/VR ipari alkalmazása | Publikus

Feltöltés dátuma : 2021. november 08.

Ipari megoldások Foxconn Aerinx AR MR Online Jövő Kerekasztal Tapasztalatok VR Digitalizáció

Ajánlott videók

Performance marketing és PPC-kampányok a sikeres online értékesítésért | Publikus

A sikeres technológiai vállalatok receptje az űriparban | Publikus

A jövő kommunikációs infrastruktúrája: kvantumkommunikáció a gyakorlatban | Publikus

How to drive growth by delighting users | Publikus

IT potenciál az űriparban – Egy magyar startup tapasztalatai | Publikus

Digitális analitika: nélküle vakon repülsz, és a szerencsére bízod webshopod sikerét? | Publikus

Belső vállalati folyamataink digitalizációja 2024 – Mit, hogyan, milyen prioritással? | Publikus

Lessons Learned Building Developer Platforms | Publikus

A ma és a holnapután IT biztonságának kihívásai: AI, RaaS, IoT, OT, felkészül a Quantum Security? | Publikus

Érj el jobb eredményeket keresőoptimalizálással – a hosszú távú siker titka | Publikus